2015.

Kertész tanulók munkanaplói


Nemzetközi Együttműködési Kultúráért Kiváló Projekt 2015.

A Tempus Közalapítvány Nemzetközi Együttműködési Kultúráért KIVÁLÓ PROJEKT 2015 díját nyerte el iskolánk a Gyakorlati kompetenciák a kertészetben a fenntartható fejlődés érdekében-2013. című projekt magvalósításáért. A rangos elismerést a Tempus Közalapítvány május 20-i rendezvényén adták át Gavaldik Éva projekt-koordinátornak.

A Tempus Közalapítvány 2008-ban hozta létre a „Nemzetközi Együttműködési Kultúráért” elnevezésű nívódíjat az ’Egész életen át tartó tanulás’ program keretében végzett kiemelkedő, színvonalas nemzetközi projekttevékenységet végző pályázók munkájának elismerésére.

Több mint 300 pályázat közül választották ki a Tempus Közalapítvány által felkért szakértők azt a 13 projektet, amelyek  példaértékű és színvonalas együttműködést valósítottak meg az Európai Unió Comenius, Leonardo, illetve Grundtvig programjának támogatásával.

Az elismerésben olyan közoktatási, szakképzési és felnőttoktatással foglalkozó intézmények részesülhettek, amelyek európai együttműködések keretében, kiváló projektmenedzsment tevékenységet folytatva dolgoztak fel egy-egy témát, és az általuk elért eredmények a szervezeti kultúra egészére kiemelkedő hatással voltak.

Sok örömünk és energiánk volt ebben a nemzetközi együttműködésben, büszkék vagyunk a szakmai elismerésre, és köszönjük a program megvalósításában résztvevő kollégák lelkes hozzáállását. Büszkék vagyunk diákjainkra, akikkel minden elképzelésünket megvalósíthattunk.

Oklevel


kmaszc logo nfsz logo logo sulinet uj mo uj szechenyi terv logo kis eu logo pmkik logo nak logo emmi logo itm logo msoh logo small