Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum Toldi Miklós Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
2750 Nagykőrös, Ceglédi út 24.
OM azonosító: 035269/017
Elérhetőségek:
Kapcsolattartó: Kisné Rózsa Ibolya
Telefon: 06-53/351-922
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Vállalt bázisintézményi feladatok
Jó gyakorlat: Beszoktató hét („Új iskola - sikeres beilleszkedés” program”)
Az intézmény vállalja, hogy megismerteti saját programját, annak részleteit, megvalósításának feltételeit, sikerkritériumait, a megvalósítás módját olyan intézményekkel, melyek befogadóak, valamint szeretnék csökkenteni a kilencedik évfolyamos tanulók lemorzsolódását.
A program egyes részei önállóan is megvalósíthatók, nemcsak a lemorzsolódás csökkentésére, hanem a beilleszkedés támogatására, a sikeres középiskolai tanulmányok segítésére is alkalmasak. Érdeklődés esetén az egyes részprogramoknak az adott iskolára történő adaptálásában, kidolgozásában is vállaljuk a segítségnyújtást.
A bázisintézményi feladatok ellátásához rendelkezésre álló tárgyi feltételek:
- Iskolánk aulája alkalmas nagyobb létszámú (200 fős) előadások megtartására.
- Tornatermünk és sportpályáink alkalmasak beltéri és kültéri sportrendezvények szervezésére, lebonyolítására.
- Tantermeinkben kisebb-nagyobb csoportok számára továbbképzések tarthatók.
- Számítógépes tantermeinkben IKT használatot igénylő továbbképzések, kurzusok szervezhetők.
- Iskolánk saját konyhával rendelkezik, megrendelés esetén napi 3-szori étkezést tudunk biztosítani.
- Iskolánk tanműhelyei megrendelésre péksüteményeket, cukrászsüteményeket tudnak biztosítani.
„Új iskola- sikeres beilleszkedés” program
Az iskolai lemorzsolódás csökkentésére irányuló törekvés a Toldi iskolában
A jó gyakorlat megnevezése: Beszoktató hét („Új iskola - sikeres beilleszkedés” program”)
A jó gyakorlat célja: A lemorzsolódás csökkentése.
A jó gyakorlat alkalmazási területei: A tanuló, gyermek személyiségének fejlesztése, közösségfejlesztés, szakmai feladatok, a tanulás támogatása.
A jó gyakorlat eredete, jó gyakorlat bevezetésének dátuma: Az iskolai légkör nagyon fontos a diákok megtartásában vagy elszakadásában. A tanulók tanulmányi pályafutását számos ok nehezíti, ami miatt gyakori az alulteljesítés, vagy akár az iskolából való kimaradás is bekövetkezhet. Egyre nagyobb gond országszerte a lemorzsolódás. Ezt felismerve szervezzük a kilencedikesek részére kicsit másképp az első tanítási hetet iskolánkban. Célunk, hogy a hozzánk érkező diákok megismerjék új iskolájukat (épületet, ügyintézést, szakmákat), könnyebb legyen az áttérés a középiskolás követelményekre, tanulás-módszertani ismereteiket bővítsük, fejlesszük önállóságukat, megismerkedjenek az osztályfőnökükkel, osztálytársaikkal, az iskolai szokásokkal, minél hamarabb kialakuljon az osztály- és diákközösség, megismerjék az elvárásokat, követelményeket, valamint a diákok figyelmét az egészséges életmódra irányítsuk. Végig gondoltuk, milyen nehézségekkel találkozhat egy új iskolát kezdő diák egy ismeretlen környezetben, mivel járulhatunk hozzá, hogy a kezdeti feszültséget és félelmet feloldjuk. Ennek eredménye lett ez az egy hétig tartó eseménysorozat.
Célcsoport, intézménytípus: A 9. évfolyam technikumi és a szakképző iskolai osztályai.
A jó gyakorlat humán-erőforrás igénye: A tantestület 25%-nyi tevékeny magja.
A jó gyakorlat eszközigénye és időigénye: A foglalkozásokhoz olyan eszközökre van szükség, melyek egy átlagos iskolában rendelkezésre állnak. A teljes hét megvalósításához 5 napra van szükség, de a program megvalósításának 1-1 napja is lehetséges.
A jó gyakorlat megosztásának formája, segítségnyújtás az adaptáláshoz: Programleírás a hozzá tartozó segédanyagokkal, segítségnyújtás érdeklődő iskolák számára saját programjuk kidolgozásában.