„Te mit teszel az élelmiszerpazarlás ellen?”
„Az Agrárminisztérium az élelmezési világnap - október 16. - alkalmából „Te mit teszel az élelmiszerpazarlás ellen?” címmel kisfilm pályázatot hirdetett.
A pályázat célja a szemléletformálás a diákok körében, hogy ötleteljenek, mit tehetnek ők is az élelmiszerpazarlás elkerülése érdekében. A pályázat ráirányítja a figyelmet az egyén önmagáért és a közösségért való felelősségvállalásának fontosságára.
Pályázni lehetett csoportosan készített 2-3 perc hosszúságú kisfilmmel, ami készülhetett a megadott pályázati témáról általánosságban, illetve egy-egy kérdést kiemelve is.
Iskolánkban a 9.cd osztály vállalkozott arra, hogy saját ötletük s megvalósításuk alapján kisfilmet készítsen. Mentortanáruk, Járóné Kőházi-Kis Andrea - aki egyben az osztályfőnökük is - véleményével támogatta a pályamű elkészítését. Nagy meglepetésünkre a 13 iskola közül a Toldi Miklós Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium nyerte a pályázat közönségszavazatát 2100 szavazattal.
Köszönjük kollégáinknak, tanulóinknak, mindenkinek a sok-sok szavazatot!
A nyeremény minden díjazott számára: egy szakmai kirándulás, amit a pályázó csapat az egész osztálya számára nyer meg, valamint a pályázati tárgykörhöz tartozó tárgyi ajándékok.
A „Toldisok tanácsa ételpazarlás ellen” című kisfilm itt megnézhető:
https://www.youtube.com/watch?v=43VbgLd9CfI&feature=youtu.be&fbclid=IwAR2soxVtvX3Yk5Wc5APbyqD6n_hnqkUiJS1_XlHh-yR464TguvXYqhWLlsE